Hibridként is biztonságos

Volvo V60 Plugin Hybrid Crash Test NCAP 2012A márkától elvárható színvonalat nyújtja a Volvo V60 PHEV. Az új autók utas- és gyalogosbiztonsági teljesítményét vizsgáló EuroNCAP tesztjén maximális, ötcsillagos eredményt ért el a Volvo hálózatról is tölthető hibrid kombija.

Volvo V60 Plug-in Hybrid

Egy autó biztonsága ezernyi tényező átgondolt összjátékán múlik, a programozottan deformálódó, energiaelnyelő elemektől kezdve a kritikus ponton és pillanatban oldó kötéseken át a megfelelő anyagból készülő felületekig. Ha beépítünk egy új komponenst, vagy éppen eltávolítunk egyet, azzal alapvetően változtathatjuk meg a modell ütközésbiztonsági jellemzőit. Ne apró változásokra tessék itt gondolni, hanem fődarabokra: az összkerékhajtás kardántengelyére és egyéb komponenseire, egy soros négyhengerest felváltó V8-as motorra – netán egy tekintélyes tömegű hibrid akkumulátorcsomagra...

Volvo V60 Plug-in Hybrid

Az azonos dízelmotorral (2,4 liter, 215 LE) felszerelt, hagyományos modellel összevetve a Volvo V60 hálózatról tölthető hibrid kivitelének menetkész tömege durván 400 kilogrammal nagyobb. A különbség részben maguknak az akkumulátoroknak tudható be, de hozzájárul a manuális váltó helyett beépített automata, az akkuk hűtőköre, a villanymotor, a kábelkötegek, a vezérlő elektronika és még számtalan egyéb komponens tömege. Ezek ráadásul nem homogén oszlanak meg, hanem egyes pontokon koncentráltan – az akkumulátorok például a csomagtér padlója alatt, jelentősen megnövelve a hátsó tengely terhelését, illetve potenciálisan akadályozva a hátsó gyűrődő elemek deformálódását.

Volvo V60 Plug-in Hybrid Crash Test NCAP 2012

Pontosan ezért fontos, hogy az EuroNCAP célzatosan megvizsgálta a Volvo V60 hálózatról tölthető hibrid kivitelének törésbiztonságát. A számok magukért beszélnek: a dízel-elektromos jármű teljesítménye az egyes vizsgálati osztályokban (felnőtt utasbiztonság, gyermek utasbiztonság, gyalogosvédelem és vezetőtámogató rendszerek) legfeljebb egy-egy százalékponttal tért el a hagyományos hajtáslánccal szerelt modellvariánsétól, azaz statisztikailag ugyanazt az (igen magas) színvonalat nyújtja.

Volvo V60 Plug-in Hybrid Crash Test NCAP 2012

Mindez nem a vakszerencse műve. A Volvo a modell tervezése során alaposan kiszámított szerkezeti módosításokat eszközölt annak érdekében, hogy a megváltozott jellemzők ellenére változatlan módon reagáljon az őt érő erőhatásokra.

Volvo V60 Plug-in Hybrid

Ezzel azonban még nincs vége a kihívásoknak. Hogy mást ne mondjunk, a C30 Electric modell orrából hiányzik az ütközésbiztonság egy igen fontos tényezője, a belső égésű motor – és ha már az elektromos járműveknél tartunk, annak is eljött az ideje, hogy az EuroNCAP kidolgozza a nagyfeszültségű akkumulátorokkal felszerelt gépkocsik érintésvédelmét vizsgáló szempontrendszert.

Volvo C30 electric collage

Vezércikkek

Pályarekordra tör a hibrid McLaren

Pályarekordra tör a hibrid McLaren

A Formula-1-ben szerzett tapasztalatait hasznosítva készítette el legújabb sportkocsiját a McLaren, a P1 azonban még a versenyautóknál is előremutatóbb, hiszen innovatív hibrid hajtásához hasonló csak évekkel később jelenik meg az F1-ben.

Amiben a BMW és a Mercedes-Benz is egyetért

Amiben a BMW és a Mercedes-Benz is egyetért

Elektromos hajtású városi kisautó prototípusán dolgozik együtt a BMW és a Mercedes-Benz: a müncheni műszaki egyetemen zajló fejlesztés célja egy minél könnyebb, mégis biztonságos városi mini megalkotása.

Kinyílt a hibridzsák a Volkswagen-csoportnál

Kinyílt a hibridzsák a Volkswagen-csoportnál

Az Audi A3 e-tron bevezetése sokkal nagyobb jelentőséggel bír, mint azt első hallásra gondolnánk. A benzin-elektromos hibrid ugyanis egy egész modellhadsereg előfutára: ha az Audi megkapta, az alapját képező, elképesztően sokoldalú padlólemezre épülő bármelyik másik típus is felszerelhető a modern hajtáslánccal. És hogy ezt mennyire így van: a németek máris a második lépésnél tartanak...

Eseménynaptár

Ajánlott események

Hírlevél feliratkozás

Ajánló

Célegyenesben a BME versenyautója

Célegyenesben a BME versenyautója

Véglegesítette elektromos versenyautójának formai és műszaki paramétereit a BME Formula Racing Team. Az egyetemisták az idei évadban vadonatúj, országos szinten is előremutató konstrukcióval indulnak a patinás Formula Student versenyen.

Infografika

Új uniós stratégia az alternatív üzemanyagokért

Új uniós stratégia az alternatív üzemanyagokért

Az európai közlekedés nagyban függ az import kőolajtól, ezért egy újonnan kijelölt uniós stratégia az alternatív üzemanyagok töltőállomás-hálózatának fejlesztését és egységesítését tűzte ki célul.

Google +

 

Twitter

Facebook

Pinterest

x