hyMod, az elektromos hibrid

SCI hyMod conceptVárosi elektromos kisautó kategóriában nemrég bemutattunk egy dán versenyzőt. Jöjjön most a román koncepció, ami „házilag" hibriddé alakítható. Meg vissza. Meg oda. Tudnak követni?

SCI hyMod concept

Amíg a neves nemzetközi autógyárak egyszerre határozott, ugyanakkor viszonylag óvatos lépésekkel közelítik meg az alternatív járműhajtás téma-, egyben problémakörét, a kisebb fejlesztőcégek a hellyel közzel piacképesnek tűnő ötletek oly színes palettáját vonultatják fel, hogy alig győzzük követni. A három román mérnök nevéből kreált SCI a valamennyi felnőttben ott szunnyadó gyermeki vágyakra építhetett, amikor megalkotta azt a hibridet, amivel még legózni is lehet. Sőt, szinte kötelező.

SCI hyMod concept

A hyMod név arra utal, hogy moduláris hibrid megoldással van dolgunk. Értik, ugye? Adott egy jármű, amelynek első kerekeit elektromos motor hajtja. Ez a motor történetesen az autó elejében kapott helyet, logikus lépés. A jármű közepén, alul található a fix akkumulátor – lesz még egy mobil is, kicsit hátrébb. Merthogy a találmány leginkább a hátsó traktust érinti, itt ugyanis két dolog szerepelhet. Elektromos mód esetén még több akkumulátor, hibrid mód esetén egy belső égésű motor, továbbá olyan kapcsolódó alkatrészek, mint üzemanyagtartály, hűtő és egyéb kiegészítők.

SCI hyMod concept

A tervezők elképzelése szerint megannyi „hyMod Állomás" szolgálna a csomagteret megtöltő „csomagok" cseréjére, amelyeket attól függően váltogatna a tulajdonos, hogy mire kívánja aktuálisan használni a járművet. A teljesen elektromos meghajtással – amelynek esetében a fix (középső) akkumlátor rásegítő funkcióval bír – 130 km/h végsebesség és 180 km-es hatótáv érhető el 18 másodperces gyorsulási érték mellett. A hibrid változatban 170 km/h a csúcssebesség, akár 620 km is lehet a hatótáv, a gyorsulás pedig már eléri a 10 másodperces határt.

SCI hyMod concept

Az önmagában 82 lőerős belső égésű motor ereje a hibrid meghajtás előnyeivel közel 150 lóerősre bővül, nélküle viszont teljesen zölden hajthatunk 65 lóerővel, és az üzemanyagárak emelkedéséről szóló hírek sem adnak okot a bosszankodásra.

SCI hyMod concept

A jármű formatervéről külön ódákat zengenek az alkotók, ám elég, ha annyit megállapítunk: sikerült pont olyanra fazonírozni a karosszériát, hogy egyértelműen látszik rajta, ez bizony egy koncepcióautó. A raktér pedig – értelemszerűen – elöl kapott helyet, ami talán nemcsak az egykori Skoda tulajdonosokban ébreszt nosztalgikus hangulatot.

SCI hyMod concept

Az eredmény tehát egy elvileg többfunkciósan alternatív, akár hat személyt is szállítani képes egyterű kisautó. Azért csak elvileg, mert azt a gyakorlat még nem igazolta, és talán nem is fogja, hogy mennyire életképes a hatjáscsomag-csereberélős elképzelés. Mi arra fogadnánk, hogy kevés hyMod kacsint majd ránk az utakon. Kérjük, tegyék meg Önök is tétjeiket!

Vezércikkek

Pályarekordra tör a hibrid McLaren

Pályarekordra tör a hibrid McLaren

A Formula-1-ben szerzett tapasztalatait hasznosítva készítette el legújabb sportkocsiját a McLaren, a P1 azonban még a versenyautóknál is előremutatóbb, hiszen innovatív hibrid hajtásához hasonló csak évekkel később jelenik meg az F1-ben.

Amiben a BMW és a Mercedes-Benz is egyetért

Amiben a BMW és a Mercedes-Benz is egyetért

Elektromos hajtású városi kisautó prototípusán dolgozik együtt a BMW és a Mercedes-Benz: a müncheni műszaki egyetemen zajló fejlesztés célja egy minél könnyebb, mégis biztonságos városi mini megalkotása.

Kinyílt a hibridzsák a Volkswagen-csoportnál

Kinyílt a hibridzsák a Volkswagen-csoportnál

Az Audi A3 e-tron bevezetése sokkal nagyobb jelentőséggel bír, mint azt első hallásra gondolnánk. A benzin-elektromos hibrid ugyanis egy egész modellhadsereg előfutára: ha az Audi megkapta, az alapját képező, elképesztően sokoldalú padlólemezre épülő bármelyik másik típus is felszerelhető a modern hajtáslánccal. És hogy ezt mennyire így van: a németek máris a második lépésnél tartanak...

Eseménynaptár

Ajánlott események

Hírlevél feliratkozás

Ajánló

Kinyílt a hibridzsák a Volkswagen-csoportnál

Kinyílt a hibridzsák a Volkswagen-csoportnál

Az Audi A3 e-tron bevezetése sokkal nagyobb jelentőséggel bír, mint azt első hallásra gondolnánk. A benzin-elektromos hibrid ugyanis egy egész modellhadsereg előfutára: ha az Audi megkapta, az alapját képező, elképesztően sokoldalú padlólemezre épülő bármelyik másik típus is felszerelhető a modern hajtáslánccal. És hogy ezt mennyire így van: a németek máris a második lépésnél tartanak...

Infografika

Új uniós stratégia az alternatív üzemanyagokért

Új uniós stratégia az alternatív üzemanyagokért

Az európai közlekedés nagyban függ az import kőolajtól, ezért egy újonnan kijelölt uniós stratégia az alternatív üzemanyagok töltőállomás-hálózatának fejlesztését és egységesítését tűzte ki célul.

Google +

 

Twitter

Facebook

Pinterest

x