Nem mese-, álomautó: jön a hibrid Porsche 918 Spyder

Porsche 918 spyder hybridA klasszikus vicc szerint úgy lehet Trabantból sportkocsit faragni, hogy falnak megyünk vele, aztán por se lesz belőle. De mi történik, ha egy Porsche belenyúl a konnektorba? A németek most nem viccelnek…

A 2010-es Genfi Autószalonon már bemutatkozott a hibrid meghajtású Porsche 918 Spyder, a szériagyártást 2013 őszére ígéri a konszern. Van tehát még némi időnk összekaparni – akárcsak képzeletben is – a potom 200 milliós vételárat, addig is álljon itt néhány nemrég publikált adat, amely jó eséllyel belendítheti a fantáziánkat.

Porsche 918 spyder hybrid

Az alapból 570 lőerős, 4,6 literes V8-as benzinmotor mellett egy 122 és egy 109 lőerős elektromos motor „dübörög” majd a karosszéria alatt, az ily módon összkerékhajtásúnak számító autó összteljesítménye 770 lóerő körül alakul.

Porsche 918 spyder hybrid

Az abszolút értelemben is környezetbarátnak nevezhető (kb. 3 liter üzemanyag 100 kilométerenként), társainál viszont mindenféleképpen kíméletesebb szuperjárgány 3 másodperc körül éri el a 100 km/órás sebességet, a hivatalos végsebesség 325 km/h (aminél nyilván többre is képes lenne az erőgép). Ide már állítható légterelők kellenek, kapjuk is menetrendszerűen, finom meglepetés a hátsó kerekek kormányozhatósága. Azért zöld vonalon sem teljesít rosszul ez a Porsche, hiszen kizárólag elektromos üzemben akár 150 km/h sebességgel is elcammoghatunk vele – legfeljebb 25 kilométer erejéig.

Porsche 918 spyder hybrid

Ahogy illik, ez a Porsche is tele van extrákkal, csúcstechnológiás berendezésekkel - ki ne felejtsük a szénszálas karosszériát. Mindez hatékonyan hozzájárul, hogy sokunk számára az elérhetetlen álmok kategóriájába sorolódjon a hibrid 918 Spyder.

Ha már álom, legalább a szebbik fajtából való.

Vezércikkek

Pályarekordra tör a hibrid McLaren

Pályarekordra tör a hibrid McLaren

A Formula-1-ben szerzett tapasztalatait hasznosítva készítette el legújabb sportkocsiját a McLaren, a P1 azonban még a versenyautóknál is előremutatóbb, hiszen innovatív hibrid hajtásához hasonló csak évekkel később jelenik meg az F1-ben.

Amiben a BMW és a Mercedes-Benz is egyetért

Amiben a BMW és a Mercedes-Benz is egyetért

Elektromos hajtású városi kisautó prototípusán dolgozik együtt a BMW és a Mercedes-Benz: a müncheni műszaki egyetemen zajló fejlesztés célja egy minél könnyebb, mégis biztonságos városi mini megalkotása.

Kinyílt a hibridzsák a Volkswagen-csoportnál

Kinyílt a hibridzsák a Volkswagen-csoportnál

Az Audi A3 e-tron bevezetése sokkal nagyobb jelentőséggel bír, mint azt első hallásra gondolnánk. A benzin-elektromos hibrid ugyanis egy egész modellhadsereg előfutára: ha az Audi megkapta, az alapját képező, elképesztően sokoldalú padlólemezre épülő bármelyik másik típus is felszerelhető a modern hajtáslánccal. És hogy ezt mennyire így van: a németek máris a második lépésnél tartanak...

Eseménynaptár

Ajánlott események

Hírlevél feliratkozás

Ajánló

Egyre kerekebb ez a nulla

Egyre kerekebb ez a nulla

A zéró kifejezés bizonyos témakörökben kifejezetten pozitív kicsengéssel bír. A ZERO e-motorok saját maguk számára emelik a tétet...

Infografika

Új uniós stratégia az alternatív üzemanyagokért

Új uniós stratégia az alternatív üzemanyagokért

Az európai közlekedés nagyban függ az import kőolajtól, ezért egy újonnan kijelölt uniós stratégia az alternatív üzemanyagok töltőállomás-hálózatának fejlesztését és egységesítését tűzte ki célul.

Google +

 

Twitter

Facebook

Pinterest

x