A pápa is hisz az elektromos autók jövőjében

Popemobile Electric RenaultNem akármilyen kultikus eseménynek számítanak a mindenkori katolikus egyházfő utazásai. Ezért sem lényegtelen, hogy az aktuális pápa ruhája ugyan fehér, a szíve azonban zöld.

A pápai mobilitást még Boldog II. János Pál emelte figyelemre méltó szintre, minthogy elődjeivel ellentétben nem volt az az otthon ülő típus. Több száz útja során bejárta az egész világot, Magyarországra kétszer is ellátogatott. Az ellene 1981-ben elkövetett fegyveres merénylet óta kerültek jobban fókuszba a pápamobilok – a korábbi, elegáns, többnyire nyitott limuzinokat felváltották a biztonságot előtérbe helyező, fehér alapszínű guruló üvegkalitkák.

Popemobile Electric Renault

Utódját, XVI. Benedeket sokan kifejezetten konzervatívnak tartják, ám ha ez igaz is teológiai felfogására, a járművek irányában aligha lenne tartható az állítás. Nem véletlen, hogy előszeretettel nevezik „zöld pápának” a környezetvédelem iránti érzékenysége miatt, s a megújuló energiaforrásokat előnyben részesítő szemlélete bizony a vatikáni berendezések, így a pápamobilok terén is megmutatkozik.

Nem tekinthető hát formális gesztusnak, hogy a nyár folyamán két teljesen elektromos Renault Kangoo érkezett a francia autógyár adományaként a pápai flotta megerősítésére. Az egyiket kifejezetten az egyházfő számára rendezték be, luxuskategóriás beltérrel és előnyösen csökkentett dobozhatással kedveskedve a biztonságra továbbra is sokat adó pápának. A másik zöld Kangoo a vatikáni rendőrség kezelésébe kerül.

Popemobile Electric Renault

S bár a 160 km hatótávú lítium-ionos akkumulátorral felszerelt autók aligha alkalmasak hosszabb utazásra, a célnak tökéletesen megfelelnek. Kényelmesek, a pápai üdvözlések távját sokszorosan képesek teljesíteni, elég tágasak, mégsincs buszos hatásuk. Csendes, környezetbarát üzemükkel pedig kifejezetten alkalmasak rá, hogy általuk még többen higgyenek benne: képesek vagyunk apró figyelmességekkel szebbé, élhetővé a világot.

Electric RenaultRenault Electric/Diesel expense

Nem kizárt természetesen, hogy a nemes gesztus mögött reklámcélok is felsejlenek. Vajon miért pont a német származású egyházfő idején kerülnek előtérbe a franciák, ezzel háttérbe a megszokott Mercedes-Benz pápamobilok?

Vezércikkek

Pályarekordra tör a hibrid McLaren

Pályarekordra tör a hibrid McLaren

A Formula-1-ben szerzett tapasztalatait hasznosítva készítette el legújabb sportkocsiját a McLaren, a P1 azonban még a versenyautóknál is előremutatóbb, hiszen innovatív hibrid hajtásához hasonló csak évekkel később jelenik meg az F1-ben.

Amiben a BMW és a Mercedes-Benz is egyetért

Amiben a BMW és a Mercedes-Benz is egyetért

Elektromos hajtású városi kisautó prototípusán dolgozik együtt a BMW és a Mercedes-Benz: a müncheni műszaki egyetemen zajló fejlesztés célja egy minél könnyebb, mégis biztonságos városi mini megalkotása.

Kinyílt a hibridzsák a Volkswagen-csoportnál

Kinyílt a hibridzsák a Volkswagen-csoportnál

Az Audi A3 e-tron bevezetése sokkal nagyobb jelentőséggel bír, mint azt első hallásra gondolnánk. A benzin-elektromos hibrid ugyanis egy egész modellhadsereg előfutára: ha az Audi megkapta, az alapját képező, elképesztően sokoldalú padlólemezre épülő bármelyik másik típus is felszerelhető a modern hajtáslánccal. És hogy ezt mennyire így van: a németek máris a második lépésnél tartanak...

Eseménynaptár

Ajánlott események

Hírlevél feliratkozás

Ajánló

Intelligens rovar a Toyota kaptárából

Intelligens rovar a Toyota kaptárából

Japánban ismerkedhettünk meg az alternatív hajtások terén élen járó autógyár új csodájával, ami kétségkívül sokat tud – rólunk.

Infografika

Új uniós stratégia az alternatív üzemanyagokért

Új uniós stratégia az alternatív üzemanyagokért

Az európai közlekedés nagyban függ az import kőolajtól, ezért egy újonnan kijelölt uniós stratégia az alternatív üzemanyagok töltőállomás-hálózatának fejlesztését és egységesítését tűzte ki célul.

Google +

 

Twitter

Facebook

Pinterest

x